Legalább a mai egy szép nap

2009. máj. 23. 19:04

Ami a tegnapról nem mondható el. Bár jól kezdődött, a gyereken leadtam az indexet, pulmon kértem igazolást és bár mind2 hétfő-keddre lesz meg, azért mégis ez volt a nap pozitív része. Nem úgy a du. Elmentem 2re a rehabra, hogy hátha péntek lévén nincs annyi ember és addigra vége a rendelésnek vagy ilyesmi. No erre. Titkárnő közli, hogy nem tudott témavezetővel beszélni, várjam meg a rendelés végét és akkor hátha. Mondom oké. Leülök várok. Eltelik egy óra (közben jött egyébként egy aranyos kis CP-s srác, jókat nevetgéltem vele). Tanci ki beteggel, ezért nem mentem utána. Vissza, mondja, hogy nem tudta elolvasni, mondom oké, a többit majd rendelés után, rábólint. Eltelik újabb 1-1,5 óra. Tanci újra ki, aszondja menjek vele, mondom oké. Közbe jön hozzátartozó, tudok-e még várni, hát naná (újabb cuki kisgyerek hydrocephalussal). Aztán hozzátartozó ki, én be. Na mit akarok, mondom, erre nekem áll, hogy hogy idegesíti mikor bejelentkezés nélkül állítunk be és még kérdezősködünk is. Gondolom nem akart nagyon megsérteni, azért használt többesszámot. A kérdés bennem már csak az, hogy miért nem tudta ezt egy-két órával előbb közölni és akkor nem kellett volna a váróban növeszteni a seggemet??? Miért kellett azt mondani nekem 2-3x, hogy várjak, csak hogy utána lecseszhessen? És miért én vagyok az egyetlen, akinek a témavezetője a 2 hete elküldött diplomamunkát ki se nyitotta? Akinek magának kell utánajárnia a bírálóknak (hozzátette, hogy válasszam ki én... haha) és valószínűleg az egész védés is az én szervezésembe megy? Megcsinálom amúgy, nem probléma, csak az szúrt szemet, hogy másoknál nem ez a szokás. És lassan már attól tartok, hogy hiába a két hetes halasztási kérelem, addigra se lesz kész, akkor pedig lehet, hogy hagyom a fenébe. És már pénteken is annyira felhúzott, hogy arra gondoltam, hagyom a picsába, elmegyek az elmére diplomázni és legfeljebb nov.-ben államvizsgázok. És magasról leszarom ezt a nőt és ezt a szakmát is.

Mára már kissé lehiggadtam. Adok még két hetet a dolognak, azután viszont tényleg keresek valakit, akit érdekel is, amiért fizetik. A magam részéről ennyit, kipanaszkodtam magam. Jobb 7végét mindenkinek! 


címkék:
kategóriák:
még nincsenek kommentek

Jubileumi 90.

2009. máj. 10. 11:30

Új Limp Bizkit rajongói album (a júl. 2. Sopron csak úgy visszhangzik a fejemben!!!), érdekes remixekkel. Nem mindegyik jön be személy szerint nekem, de álljon itt a szerintem legjobban sikerült. A részletek és az album itt: http://unquestionabletruth.lima-city.de/.

 


címkék:
kategóriák:
2 komment

Sziget napok (vagy legalábbis, ami engem érdekel :))

2009. máj. 9. 20:23

Aug. 13. csüt.

The Ting Tings

Die Toten Hosen

Fatboy Slim

 

Aug. 14. péntek

The Prodigy

 

Aug. 15. szombat

Placebo

 

Aug. 16 vasárnap

The Offspring

Faith No More

 

Meg egy kis tavaszi/nyári dizájn váltás.


címkék:
kategóriák:
még nincsenek kommentek

Mottó

Erről-arról, meg rólam is
Friss kommentek
Archívum
Iratkozz fel
 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog